Fleischer Family Blog

Gyermekek csak felnőtt felügyelete mellett olvassák!

Mert a cirkusz nem játék, az tuti: a bohóc gonosz, kiröhögtet, átvág, vagy csúnya alpári humorral mulattat, a cirkuszigazgató agresszív, a feszültség az egekben, mindenki pénzéhes az állatok meg táncolnak: minden a feje tetején.

Két cirkuszban voltam az elmúlt héten. Először Münchenben a Zirkus Krone-ban.  Ez Európa legnagyobb cirkusza. Nyáron több mint 330 kocsival turnéznak, télen pedig egy, a vasút melletti volt istállóban csillog-villog a porondjuk. A cirkusz több mint 100 éves, és egy igazi „családi vállalkozás” volt. S mi tagadás elég nagyvonalú a dolog: havonta új műsorral jelentkeznek, van nekik legnagyobb elefántjuk, meg szép fehér Bruckner Siegfridjük. Mindenki klakkban-frakkban, a gáláns porondmester mindenben két kézzel segít, hisz legfőbb a gördülékenység!

Másnap pedig egy vándorcirkuszt látogattunk meg, akik épp Freisingban ütötték fel a fejüket, névszeritnt a Cirkus Barellit. Olaszosan csengő név, gnóm állat szenzáció, művészek a világ minden tájáról (és ingyenjegy az aldiból). (more…)

Szombat reggel a szupergyors vonattal beutaztam Münchenbe. Utazótársaim többnyire szokásos bevásárló körútjukat intézők illetve kellemes családi kikapcsolódásra igyekvő népségek voltak. Nem kevesen népviseletben. Ugyanis ez itt nem különleges: a bricsesznadrág nadrágtartóval és inggel, ill. a bőrmellény bajusszal tök normális, sőt Freising főutcáján az s.Oliver tőszomszédságában van a divatos bajorok boltja, nagy választékkal és csodálatos kirakattal (ez a stílus is egy érdekes montázs).

Münchenben tulajdonképpen, az igazat meg vallva, az lehet mondani, hogy csak a St.-Jakabs-Platzon jártam (volt egy két elvetélt próbálkozásom zárt templomoknál és más parlagon heverő tereknél is azért). Ez a tér azért tartogat izgalmakat. Itt található a Stadtmuseum is.

Ennek plakátjával egész München ki van dekorálva: Tipikus München feliratú papír és mellette tipikus müncheninek vált tárgyak sziluettje. Számomra a második sorig világos a dolog, onnan viszont jön a halvány lila gőz, vagy még az se.

Szóval ez a kiállítás a müncheni város és kultúrtörténet színe javát mutatja be, szigorúan kronológiai sorrendben, hál’istennek minden korszakból egész kevés jut. Ugyanis a város fejlődése az érdekelt volna engem igazán, de arról csak egy videó volt egy sötét sarokban, ám ennek nézése közben az a megdöbbentő (és azóta folyamatosan megerősödő) felismerés ért, hogy itt Németországban az emberek jelenléte nagyon hangos. (Viszont a filmek nem hangosíthatóak a végtelenségig).

Így hát némileg csalódottan végigrobogtam egykét helyes középkori faszobor és jóval több mérhetetlenül antipatikus Otto-Karl és Franz-Albert portré előtt, majd következtek a szokásos biedermeier és jugendstil bútorok bla bla, kontinentális érzés, nem mondom (lehet hogy legközelebb tényleg Indiába kéne mennem, mert itt kezdem elveszteni az újdonság érzetét). Tehát a kiállítás többé-kevésbé megfelelt az elvártaknak, hosszában kifejezetten kedvező volt, keresztben meg nehéz volt suhanni, mert sok volt a lépcső. Egyetlen kérdést hagyott maga után számomra a dolog: az NSDAP kezdeti szervezetét, üléseit felvonultató képek miért a villogó REVÜE felirat és a mulató München termében voltak? Pontosabban nem tudom eldönteni, hogy humornak (és jó humornak) értékeljem-e ezt, vagy pont valami drámai hatást kellett volna rám gyakoroljon mindez, illetve , hogy tulajdoníthatok-e ezen észrevételemnek jelentőséget azok után, hogy  a kiállítás többi része csak és csupán  az elrendezésbeli praktikum koncepcióját mutatta (felém)?

A Stadtmúzeumben több kiállítás is van, többek közt egy bábkiállítás is. Ez igen érdekes. Vannak ottan régi vásári komédiás bábok, árny bábok, kínai bábok, új bábok és modern művészet bábjai is. Aztán a kiállítás átvált a régi vurstlik és vidámparkok kiöregedett berendezésének bemutatására. Roppant ijesztő látvány egy mechanikus King Kong vagy a szellemvasút rémei görög szobrok módjára sorba állítva egy múzeumban.

Volt még izgalom itt: A tervezett Müncheni NS Dokumentációs központ tervezett épületének  megvalósult pályamunkái voltak kiállítva. Az épületek hasonló karakterűek voltak, általában tömbszerűek kevéssé tagolt homlokzattal.  Ami számomra különleges volt, hogy az épület előtti tér is versenyben volt és a tájépítész irodák többnyire az építészirodákhoz hasonló módon részletesen ki voltak írva a tervlapra.

A Stadtmúzeum mellett áll a Jüdisches Múzeum épülete, mellette pedig az új Hauptsynagoge. Ez a ház nagyon figyelemre méltó: az Architekten Wandel Hoefer Lorch tervezte épület két részből áll: egy mészkőburkolatú lapos, durva hasábból, melyen csak két súlyos vasajtó látszik, rajta a tízparancsolattal (ez a tömb felidézi bennem a Bécsben megtalált gótikus zsinagóga alapjaira  Rachel Whiteread által tervezett emlékművet). A másik fele pedig egy kisebb alapú, nyújtottabb üvegtégla, amely egyrészről a végtelenbe nyitja a zsinagóga tetejét, másrészről valami elérhetetlen, megfoghatatlan légiességet ad, amit nehéz figyelmen kívül hagyni. A múzeumépület üvegfala pedig a holokauszttal kapcsolatos idézetekkel van teleírva. Különböző betűtípussal, különböző kommentárok: gyerekek kérdései, visszaemlékezők szavai, korabeli naplórészletek, újságírók szövegei (talán már túlságosan is erősek).

A múzeum állandó kiállítása a müncheni zsidókról szól. Elmenekülésekről és „haza” jövetelekről. Visszaemlékezések hangfelvételről, térkép, kronológia a müncheni zsidóságról és a vallási élethez szükséges tárgyak szellősen, bőséges kommentárokkal, valamint egy nagy fénykép és videó adatbázis alkotják a kiállítást. Majd az ember az épület nagy, tagolatlan halljából egy üvegajtón át egy játszótérre lép ki…

Freising Münchentől északra fekszik. Vonattal és S-bahnnal is ki lehet közlekedni ide. Mindkettő megáll a Hauptbahnhofon, csak más emeleten és míg a zug 20 perc alatt van kinn, az S-bahn minden állomáson és megállóhelyen megáll, így 40 perc ideérni vele. És persze a távra (függetlenül attól, hogy milyen közlekedési eszközzel tervezi áthidalni az ember) érvényes a müncheni jegy.

Itt van a Technische Universität Münchennek és a Weichenstephani Főiskolának az agrár része. Ez azt jelenti, hogy lehet kertészetet, tájépítészetet és élelmiszertudományokat tanulni (na meg biztos még ezer apróságot, mint különböző mérnök és manager képzések). A főiskola specialitása, hogy lehet külön sörésznek menni, ami itt lehetséges egyedül a világon.

Szóval ennek a sok oktatásnak a folyományaként a weihenstephaner dombot nagyrészt az ehhez a tevékenységhez kapcsolódó épületek borítják. Az egyetemek egyes részei a gyönyörűen felújított, rendszerében és kinézetében meghagyott főleg barokk sörfőzde ill. a mellette elterülő kúria épületeiben vannak, de rengeteg hetvenes évekbeli illetve az utóbbi időkben épült ház egészíti ki ezt.

Ezt a kiegészítgetést ezek a germánok roppant érdekesen teszik. Ha felülről nézzük, vagy hátsó utakon, akkor kaotikusan jönnek a különböző stílusú épületek, de ha a „frontról” nézzük alles klapt. Kicsit olyan mint egy montázs ez a kisváros, de használati szempontból kifejezetten okosan van összeragasztgatva.

Van neki például rendes belvárosa is bevásárló utcácskákkal. Van itt minden ami a nyugati civilizációt jelenti: 3 mobiltársaság boltja, s.Oliver,  kávézók, sörivók, saturn, egy rettenetesen nagy ápisz (amit már jól bebarangoltam) és könyvesboltotok na meg persze egy eurós bolt meg még pár olcsós, amit onnan lehet megismerni, h rengeteg csillogós ragasztót, csavargathatós szívószálat és műanyag gyümölcsöt-zöldséget lehet ottan kapni (nagyon uralkodni kellett magamon, de nem szereztem be egy ilyen darabot sem…).

De persze kisváros az élet szempontjából. Alapvető közlekedési eszköz a bicikli, sok az ingázó. Na meg minden bezár 6kor és hétvégére, csak a diákok pezsdítik fel a várost. Az intézmények pedig az amerikai kisvárosi sorozatok flottságának szintjén működnek. Mindenhol kedves, csinos néni/bácsi, aki remekül tudja azt hogy neki mi a dolga és neked mi a dolgod vele. Nem kell sehol várakozni, és ami a legmeglepőbb (amitől filmbélivé válik a dolog) nem lepődnek meg ha kérdez az ember, ha nem mint akik várták már rögtön készek a válasszal.

Én az egyetemi rész közepében lakom egy széles ámde csendes út mellett. Az épület e hetvenes években épült, fehér, és nagyon rendben van tartva. A konyhát, mosdókat pár éve felújították. Az épület nyolc részre van osztva. Mi egy kétemeletes egységben lakunk, ahol 6-6 egyágyas szoba van, minden emeleten mosdó, wc, fürdő külön, uh kényelmesen el lehet férni. A mi emeletünkön egy vendégszoba van fotelekkel, tv-vel (senki nem használja), fenn pedig egy teljesen felszerelt csillivilli amerikai konyha króm pulttal. Van még néhány közös tér, rengeteg lépcső és bkv kékre festett fém keretes ajtó, fenn egy bár, ami egyszerre emlékeztet a francia gimis filmek klubjaira és Budapest szórakozóhelyeire. Egyenlőre kevesen vannak, mert a szemeszter csak holnap kezdődik.

A szobám nagyon fehér. Ezen folyamatosan változtatok. Van egy függőfolyosó a végében, amire minden szobából ki lehet jönni. Ez nagyon barátságosan a semmibe tekint. És van névtáblám az ajtó előtt illetve egy postaládám is (szép narancssárga) amibe ha levelet nem is, de rengeteg reklámot kapok. Szóval valahol a lakópark és a szálloda között van ez a hely.

Aztán 11 körül könnyes búcsút vettünk Pannival egymástól, és Ferkó kivitt az állomásra, ahol hosszas találgatások folytak arról, hogy honnan jön a vonat és hova kell állni, ugyanis két perc volt felszállni. Persze a vonat másik végén kellett, de még bőven a 2 percen belül voltunk, mikor elindult a vonat Ferkóval a fedélzeten… (more…)