Wienersara írva és történve tegnap, megjelentetve háromszoros nagynéniként ma

Reggel háromnegyed hatkor a 9-ces busz megállójában tettem szert autós fuvaromra, egy Bécsben dolgozó bácsi személyében, aki munkába menet engem is elszállított a sok csomagomra rákötve.

Csak úgy süvített a táj, valamivel 8 után már meg is gyüttünk. Magyarországon van egy kevés szélerőmű, de a határ túloldalán több, sőt a fű is zöldebb, viszont Ausztriában több a felhő.

Szokás szerint ámultam az autópályát szegélyező ipari parkon, ami nappal is szürreális,de az iccakai „díszkivilágítás” (amit most nem láttam) az még díszletszerűbbé varázsolja  a csöveket, tartályokat és füstölgő kéményeket.

Bécsben a Stadparktól kicsit délre lakom a Gürtelnél. Miután pukkadásig bereggeliztem elrohantam a MAKba (Iparművészeti Múzeum), mert már nagyon vágytam oda, de ők nem vártak, sőt be is voltak csukva, lévén hétfő. Így célirányosan a Künstlerhausba ballagtam, ami meg „diákhétfőt” tartott, magyarán ingyen beglasszáltam. Ámde nem váltotta be hozzáfűzött reményeimet. Ez az épület a Karlsplatz oldalán van a Filharmonikusok mellett, egy Sissivel és F.Jóskával fémjelzett hamisítatlan klasszicista építményecske, amibe egy mozi is beköltözött. Múltkor pont a videó gyűjtemény kiállítását csíptem el, ami csudálatos élmény volt. Az egész csipkés épület bevetítve: Sissike egészalakos festménye mellett egy meztelen férfi mászott a falra, barlanghangulat és egyéb piszokságok. És rengeteg videó mellett csomó interaktív installáció amiket mozgással lehetett (hang)szín változásra bírni. Na ehhez képest most egy aukciós kiállítás volt (Kunst&Antiquitäten) és a rengeteg biedermeier bútorcsoda közt, csak néha tűnt fel egy egy bauhaus szék, vagy szecessziós ékszer, ami engemet gyönyörködtetett. Illetve megismerkedtem egy David LaChapelle nevű fotográfus csillagászati áron kínált művével, amin egy néni van a testén Louis Vuitton márkajelzésekkel.

200903-karlsplatz

Séta közben akadtam rá a Karlsplatz füves parterre-jeinek szellemes megoldására: dísz fűcsomókat ültettek, ami zöldfelület, olcsó, látványként meghökkentő és semmi kedve az embernek belemenni, főleg nem leheveredni rája, szóval remek ötlet!

A Künstlerhaus után hazafújt a szél és eláztatott a zuhé. Cidri van, Münchenben meg állítólag havazik. Aztán finom ebéd Ferkóéknál, majd ledőltem egy pillanatra aludni….


About the author:  nem irodalmi alkotás, hanem tudósítás és azért van, h nehogy vki megkérdezze hogy na milyen volt? cserébe lehet irogatni, h otthon milyen... Read more from this author


About Sici

nem irodalmi alkotás, hanem tudósítás és azért van, h nehogy vki megkérdezze hogy na milyen volt? cserébe lehet irogatni, h otthon milyen...
This entry was posted in Uncategorized and tagged . Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Click to Insert Smiley

SmileBig SmileGrinLaughFrownBig FrownCryNeutralWinkKissRazzChicCoolAngryReally AngryConfusedQuestionThinkingPainShockYesNoLOLSillyBeautyLashesCuteShyBlushKissedIn LoveDroolGiggleSnickerHeh!SmirkWiltWeepIDKStruggleSide FrownDazedHypnotizedSweatEek!Roll EyesSarcasmDisdainSmugMoney MouthFoot in MouthShut MouthQuietShameBeat UpMeanEvil GrinGrit TeethShoutPissed OffReally PissedMad RazzDrunken RazzSickYawnSleepyDanceClapJumpHandshakeHigh FiveHug LeftHug RightKiss BlowKissingByeGo AwayCall MeOn the PhoneSecretMeetingWavingStopTime OutTalk to the HandLoserLyingDOH!Fingers CrossedWaitingSuspenseTremblePrayWorshipStarvingEatVictoryCurseAlienAngelClownCowboyCyclopsDevilDoctorFemale FighterMale FighterMohawkMusicNerdPartyPirateSkywalkerSnowmanSoldierVampireZombie KillerGhostSkeletonBunnyCatCat 2ChickChickenChicken 2CowCow 2DogDog 2DuckGoatHippoKoalaLionMonkeyMonkey 2MousePandaPigPig 2SheepSheep 2ReindeerSnailTigerTurtleBeerDrinkLiquorCoffeeCakePizzaWatermelonBowlPlateCanFemaleMaleHeartBroken HeartRoseDead RosePeaceYin YangUS FlagMoonStarSunCloudyRainThunderUmbrellaRainbowMusic NoteAirplaneCarIslandAnnouncebrbMailCellPhoneCameraFilmTVClockLampSearchCoinsComputerConsolePresentSoccerCloverPumpkinBombHammerKnifeHandcuffsPillPoopCigarette