operálására

 

Mariannék, a Münchenben élő ismerőseink jóvoltából voltam Operában itten.  Van errefelel legalább négy hivatalos opera (mi a Nationaltheater-ben voltunk  a Max-Joseph platzon)

galaktikus_szenatus3

Az opera belső tere attól tartok picinyt nagyobb, mint a budapesti. 5 emelet, egymás fölött, királyi páholy és felhúzható kristálycsillár is akad. Kicsit olyan mint a Star Warsban a Galaktikus Senatus, ahol kis páholyokban zsizseg a nép.

Janucek Jenufáját néztük meg. A darab Jenufáról szól, adoptált falusi lány, aki szerelmes egyik féltestvétébe, Stevába, viszont másik testvére, Laca is szereti őt. Ki van tűzve az esküvő Stevával, de Anyuka felelőtlennek tartja még a férfit, aki részeges és nem megbízható. Épp várják haza az esküvőre, Jenufán kívül mindenki meg van győződve, hogy úgysem fog megérkezni, de a lány védi a szeretőjét. Meg is érkezik, részegen valami tivornyából, a nő végül megbocsájt, de anyjuk elhalasztja az esküvőt egy évvel. A férfi szakítana a lánnyal, aki csak annyit kér hogy ne igyon annyit, majd a férfi részegen megerőszakolja a lányt, utána szégyenében (?) eltűnik a faluból. Laca viszont tovább udvarol, kigúnyolja a testvérét, majd a lány engedetlenségért hirtelen felindulásból megveri és megvágja az arcát.

Később megszületik Jenufa fia, a hírre hazajön Steva, nem marad a gyerek mellett, sőt a lány arcát elcsúfító heg miatt lemond  a lányról. (Na meg persze meg is hízott a terhesség alatt és az úgy nem járja..) Ebbe Jenufa belebetegszik rábeszélésre belemegy a Lacával kötendő házasságba (ügye ő az aki terhessége alatt bántalmazta, hivatalos kifejezéssel élve). Amíg Jenufa felépül az anya megmentőakcióba kezd, elteszi a kisbabát lábalól, mert ügye az nem illik belel a képbe, Jenufának meg azt hazudja, hogy beteg volt a gyerek, és hogy hogy ő erre sem emlékszik, szóval milyen egy gondatlan anya…Az esküvő napján már csitulnak a kedélyek, de megjelenik Steva gazdag szeretőjével, illetve megtalálják a gyermek holttestét. Anyuka bevallja a gyilkosságot, idegösszerroppan és lecsukják.

Szóval van gyilkosság, családon belüli erőszak sok ízben, leányanyaság, és sok sok női összeroppanás.

A Müncheni Opera rendezője (Barbara Frey) egy lakásba képezelte a családi drámát. A többszobás házikóban az ötvenes éveknek megfelelő kispolgári berendezést láthatjuk, nem megfeledkezve a perzsaszőnyegről, a tv-ről és egy távolról szintetizátornak látszó tárgyról, ami sajna szintén nem kapott szerepet (mint a díszlet más elemi sem) így azon kívül, hogy nem derült ki miért van ott azt sem tudom, hogy tulajdonképpen mi is volt az. A Kar nagyon helyes színes (h und m stílus ruhákban) testesítette meg a buja és pletykás népet, Jó pont, hogy cipőjük nem volt, mert mint tudjuk cipőben nem megy az ember színpadra… A legszimpatikusabb a Jenufa nagyanyját játszó Helga Dernesch volt, aki szintén meztéláb énekelte végig a családja szégyenét elmesélő történetet. (persze nem ő, hanem a szép és butafiút Stevát játszó operista kapta a legnagyobb tapsot…)

A felvonások szüneteiben lelkesen és hangosan tört fel a bravó a nézőtéren. Ez néha meglepő is tud lenni, épp meghalt/elájult/összeesett minden szereplő a színpadon, legördült a függöny, majd jött a hangos bravózás és lelkes versenytapsba ketdtek a nézők (ti. ki bírja tovább, de Ritát (szintén ismerősünk) egyértelműen senki nem tudta legyőzni, azt hiszem ő a tapsolásban tud eljutni a tudatvesztésig, nagyon helyes). A szünet előtt elég összeszedett volt a taps. Heves de rövid és kb 4 másodperc alatt ürült ki a nézőtér. Nem tudtam hova iszkoltak, de hamarosan kiderült, hogy az operába járás fénypontja érkezett el. A pofavizit a tükörteremben.

Ez egy több teremből összenyitott aranyosan csillogó pompás tér, ahol a nép kis pezsgőjével/sörével bandukol körbe körbe, szemlézve, h ki-kivel és miben érkezett meg. Sajnos München (Budapesttel ellentétben) szigorúan buggyosnagydrág mentes övezet, uh elég nagy feltűnést keltettem és már a müncheniek is tudják, hogy itt vagyok.

2 thoughts on “operálására”

  1. Elfelejtettem, hogy lehet hozzákotyogni (azért csak most).
    A tapshoz:
    Ápr. 29-én voltam (Denise meghívottjaként) a “Varnus Xaver – 45
    Születésnapi Bach-orgonahangverseny a Jacques Loussier Jazztrióval”-on. (A Varnus volt a műsorvezető és notóriusan Lüsszié-t mondott.)
    A trió számait Loussier konferálta (nehezen érthető angolban, de én tudom, hogy nem ez okozta a bajt). Minden szám után taps, tombolás, ováció. Az V. Brandenburgi verseny első tétele után szintén.
    A “kisöreg” (kicsit rájátszott, mert a játéka fiatalosan erőteljes) fölállt, hajlongott, köszöngetett, aztán halkan elsusogta, hogy “De ez még csak az első tétel volt”!. Visszaült. Azt hittem, beletörődve a helyi szokásokba. De nem – furfangos volt – a következő tételeket egybejátszotta, nem hagyott időt a tapsra.

  2. Szia Sici!
    Elkezdtem olvasni a blogot, igyekszem bepótolni a lemaradást.
    Tanulgatunk a srácokkal evezni, de a Testes Ladyt (így hívják a túrakajakotokat) még nem tudom rendesen irányítani, de csak idő kell.
    Minden jót, Miska

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>