kirándulására

 

 

by gerhard gerigk

Ma kirándulni voltunk, Mariannékkal, újfent. Freisingból indultunk, és kellemesen kocsikáztunk idilli napsütésben a csodálatos komló ültetvények (humulus lupulus, nem mellesleg kedvenc kúszónövényem) mellett. Az izgi ebben az, h a komló legszívesebben felfele kúszik, ha meg nem tud felfele nőni, összegubancolódik, mivel ezt a gazdák nem szeretnék ezért hegyhátba fúrott hurkapálcikák és szárítókötél segítségével sündisznókká alakítják a kis hegyeket a mellékelt ábra szerint.

Mindez azért látható, mert Németországban az autópálya (nem különben a vasút) a tájba bele van építve. Ez azt jelenti, hogy nem övezi vastag hang és fény elzáró fal, mint a szociális érzékéről elhíresült Ausztria szerte, és nem is széles akácos árkon-bokron kell átvágni a Tájig, mint Kishazánkban, ahol mindenki pont nem érzi sajátjának a peremterületeket, s ezért szépen elvadulnak. Tehát itt az ember általában mélyen belát a térbe. Persze ahhoz hogy ez így lehessen, kell a bajor falvak remek elterülése, mert ezek erre nem utak mentén települtek, hanem inkább kis völgyekbe, ficakokba, így lehetséges a síkon elvezetni a forgalmat a valóban faluszerűen kicsi falvak érintése nélkül.

kapupant-csavarNa, tehát hasítottunk az országúton, (szerencsére nem tudom mennyivel) egészen a manchingi kelten-römer múzeumig. Aminek már az épülete is csodálatos, továbbá rendkívül sok információt megtudhattam a keltákról. Az erős kelta nemzeti öntudatú múzeumibácsi bevezető szavaiból rögtön azt, hogy természetesen a kelták a világ minden fontos eseményénél jelen voltak, és hogy egész európában szétoszoltak. S valóban sok jel mutat arra, hogy a kelták jelentősen meghatározták az európai civilizációt. Világosan kiderült például, hogy ismerték a zichereisztűt, a sarlót és a kalapácsot, a népi építészetet, a tésztaszűrőt és a kapupánt csavart (amit én például nem, az első anyagismeret vizsgán, aminek meg is lett az eredménye…), valamint a kiállítás külön felhívta a figyelmet arra, hogy a kelták nem ettek embert. Csupa jó hír!

Aztán uzsgyi tova Neuburg an der Donau-ba, ahol láttam a Dunácskát, benne egy kis szigetecskét, sok hidacskát, rakpartocskát voltam a folyócska jobb partocskáján elterülő váracskában, de mégsem éreztem magam otthon… Viszont az nagyon megtetszett, hogy relatív kevés helyen van kiépített rakpart, egészen természetes keretek között zajlik itt a Duna, ami nagyon szimpatikus. Jól meg is jegyeztem, hogy ilyet is lehet.

Ez után Ingolstadt következett, ami sok mindenről híres. Mi csak egy templomában, az úgynevezett Münsterben voltunk, ami tulajdonképpen egy székesegyházat takar. Itten találkoztunk egy erősen barokkos kinézetű művészettörténész nénivel, aki csevegő hangnemben megosztotta velünk a XV-XX. Század legszaftosabb ingolstadti pletykáit. Mindezt olyan teatralitással, hogy valószínűleg el kellett volna tőle ájulni, de azért az nehéz lett volna, mert nagyrészt arról volt szó itt is, hogy minden Ingolstadtban dőlt el tulajdonképpen s ezt színesítették nem túl nagyvonalú hatalmi csatározások… Na de ami Ingolstadtban igazán menő, az például egy múzeum, amit nem láttunk, és konkrétan modern művészeti, az audi gyár, amit szintén nem, viszont a szép modern színházat igen, meg egy bácsit aki a bank kirakata előtti klaviatúrát nyomkodta és hevesen bámult a kirakatban lévő nagy lcd képernyőre, amin az általa vezérelt interneten a hírek voltak épp olvashatóak. Elég jó, szerintem. Illetve amit feltétlen érdemes megtekinteni ott, az az aran nevű üzlet, ami mindenáron ruhaboltnak akarja magát álcázni, de közben egy nagyon trendi cukrászda és nagyon finom (és sok) a fagyijuk.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>