És lőn világosság!

Egy hónapot töltök most Izraelben. A társasutazástól a hátizsákos turistán keresztül a beépülésig minden formát kipróbálok. Végülis ritkán adódik olyan, hogy az ember büntetlenül lébecol egy hónapot a nagyvilágban. A változatosság kedvéért ezúttal viszont nem az apró-cseprő ügyeimet osztom meg a nagyérdeművel, hanem azokat a magvas információkat, amiknek segítségével igyekszem ellavírozni a Minek Izrael? kérdésre adható válaszok között.

negev (Újhelyi Zsófi képe)
negev
(Újhelyi Zsófi képe)

Először is mióta beszélhetünk Izraelről? Megszületett Theodor Herzl a mai dohányutcai zsinagóga helyén akkor álló házban. Aki miután párizsi tudósítóként részletesen végignézi a Dreyfuss pert Az zsidó állam címmel könyvet ír arról, hogy a zsidóknak vissza kéne térniük az akkor Brit mandátum alá tartozó Palesztinába. Később még a századforduló előtt Cionista Kongresszust kezdeményezett, sőt, a gyakorlatban is tett a zsidó állam létrejöttéért: diplomáciai tárgyalásokat folytatott a Területen való letelepedésért. Még abba is belement volna, hogy Ugandát kapja meg, csak legyen már zsidó állam! Bár nem itt halt meg, sírja ma már Jeruzsálemben található, a Herzl hegyen, ahol a nemzeti sírkert és a katonai temető található.

Végül a Brit Birodalom támogatása és felügyelete alatt az első világháború után megkezdődtek az aliják (hazatelepülések). Az araboktól megvett földterületekre szervezetten épültek a kibucok, Hasonlóképpen nőttek ki a házak a Tel-aviv mai területén akkor megtalálható sivatagból. A körbekerített kibucokat gyakran érték arab rajtaütések, így megalakult a Hagana (Védelem) az első katonai ifjúsági szervezet. Nem sokat tudok erről, de így első blikkre ismerős a történet: az elméleti csoportosulásból gyakorlativá akar válni, és az alakulás során világossá váló ellentétek következményeként kiválik egy klasszikus terroristacsoport a szervezetből (Stern-csoport).

A béke megállapodás végül az angolok segítségével jött létre. Egy arab és egy zsidó állam létrehozása volt a terv. A tervet az ENSZ 1947-es közgyűlésén tárgyalták is azt, az Arab Liga nem szavazata ellenére érvényes szavazáson megszavaztáj a tervezetet (nesze neked demokrácia). Az ENSZ-et Izraelben amúgy úgy tűnik mindenki utálja. A határmentén élők azon élcelődnek, hogy látványosan semmi munkáért mennyi pénzt kapnak, de kikezdik őket azzal is, hogy felvették a palesztínokat megfigyelői státuszban, illetve hogy mit szólnak bele az ügyeikbe.

Mindenesetre a béke megállapodás értelmében az utolsó brit katonának 1948 május 15-én kellett elhagyni az országot. Az átmeneti időszakban rendszeresek voltak az utcai zavargások, így Ben Gurion  megállapodás aláírója, bár Jeruzsálemben szerette volna kikiáltani Izraelt az utolsó pillanatban Tel-Avivra szervezte át a ceremóniát. Mivel péntek volt szorított az idő. Levelet küldtek a meghívottaknak, hogy másnap Tel-Avivban a Modern Művészeti Múzeumben kerül sor a ceremóniára. Az épület Tel-Aviv első házából lett átalakítva, amelyet az azóta utcát öröklő Diezengoff vásárolt meg és épített fel.

A függetlenség kikiáltása szombat.org
A függetlenség kikiáltása
szombat.org

A kitűzött időpontban mindenki ott volt. A shabbat bejövetele miatt a ceremónia igen rövid volt. Ez a shabbat az évfordulót is mindig megbolondítja, ugyanis az állami ünnepeket is a zsidó naptár szerint ünneplik, ám ha shabbatra esne eltolják inkább. Az ünnepség lezárásaként elénekelték a Ha Tikvát, amit a bácsi szokott játszani az Astoriai aluljáróban, és manapság Izrael himnusza. A múzeum egyébként nekem nagyon tetszett: a gyönyörű bauhaus térben visszarendezték az eredeti berendezést és a jegyzőkönyvet követve a fontosabb részleteket illusztrálja a néni hangfelvételekkel stb tűzdelve. Ráadásul csak 20 perc az egész (mondjuk a film nem hiányzott az elején nekem sem, az tény). A mi nénink egy harcos amerikai cionista néni volt, aki személyes szállakat is fűzött az agitációjába, minthogy szülőként milyen érzés, hogy a gyerekei katonák, illetve, hogy soha ne felejtsük el, hogy van egy második otthonunk. Nekem az első is elég jó, gondoltam ekkor magamban, de az az igazság, hogy a néni nagyon tetszett úgy is, hogy nyilvánvalóan nem talált célba nálam az üzenete, de soha nem láttam a nacionalizmus egy jó, fontos értéknek, amíg vele nem találkoztam.

Szóval 1948 május 14-én Ben Gurion kikiáltotta Izrael államot és 3 óra múlva a shabbat közepén az arabok megtámadták őket. Erre ma már úgy emlékszünk, mint a Függetlenségi háborúra, és sok mai sérelem gyökerezik ebben. Például papírforma szerint a shabbatkor megtámadott fegyvertelen zsidóknak (ugyanis a Brit mandátum alatt tilos volt fegyvert tartaniuk, aki lebukott sok évi vagy életfogytiglani börtönbüntetést kapott) el kellett volna veszteniük a háborút. E helyett mélyen benyomultak az arab területekre (78%-át foglalták el), és az arab országok hívására valamint  a háború és a feltérképezhetetlen következményektől való félelem miatt a mai Izrael területén élő palesztínok 80%-a elmenekült az országból, közülük nem kevesen a mai Gázában leltek menedékre.

De tényleg, hogy nyerhettek az Izraeliek? Azon kívül, hogy  az Arab Légió összehangolása igen nehézkes feladat volt, tekintve hogy a transzjordán, az egyiptomi, a szír közvetve az iraki és a szaud-arábiai hadsereg is beletartozott, és ezt a hibát a gyorsan felálló IDF (Izraeli Védelmi Front) előnyére fordította sok lelemény is közrejátszott az izreali sikerekben.

Északon Zvat  (Cefat) környékén és Jeruzsálemben, például ahol nem volt sok fegyverük. Kis „Davidka” nevű ágyúkkal harcoltak. Mivel ezek lőállások gyorsan mozgathatóak voltak minden újabb lövés előtt helyet változtattak, elhitetve az ellenséggel, hogy óriási túlerőben vannak. Zvatnál az ellenség tétlenkedése annyi időt hagyott, hogy a felmentő sereg a szírek hátába érkezett, így megvédték magukat.

Golán fennsík (Ligeti Dávid képe)
Golán fennsík
(Ligeti Dávid képe)

Az izraeli hadserek harcstílusáról híven tanúskodik, egy, a 67-es hatnapos háborúban fontos szerepet játszó történet, amely segítségével Izrael elcsaklizta Szíriától a víztartalékok szempontjából kulcsfontosságú Golán fennsíkot. Egy Moszad ügynök, Elijahu Kohen beépült a szírekhez és közölte, hogy szegény lövészeiket ne állítsák már oda a tűző napra, kéne egy kis árnyék a kopár fennsíkon, mert megkukulnak és hogy milyen praktikus volna ha a katonáik eukaliptuszfa árnyékában háborúznának. Miután ezt az izraeliekkel is közölte, már csak az eukaliptuszokat kellett körbelőniük és leszedték a szíreket.

De legérdekesebb, persze még mindig az a kérdés, hogy hogy tudott felállni ennyire gyorsan az izraeli hadsereg. Azt már most elárulhatom, hogy mikor már hetek óta tartott a háború, kaptak fegyvereket Közép-Európából, többek között Csehszlovákiából és Magyarországról is. De shabbatkor hirtelen, hogy tudtak reagálni, honnan volt fegyverük és muníciójuk, ha egyszer ezek birtoklásáért még alig 12 órával azelőtt a britek hosszas börtönbüntetésre ítélték volna őket?

Fegyverük konkrétan a britektől volt, ugyanis a második világháborúban az ő oldalukon alakult egy Zsidó hadsereg is, amibe a Mandátum területen élő zsidók jelentkezhettek. Jelentkeztek, harcoltak is hősiesen, csak a fegyvereik nagy részét felejtették el visszaszolgáltatni.

A töltények pedig az Ayalon Institut művei. Rehovot mellett állt egy kis kibuc, ahonnan 42-ben eljöttek az utolsó kibucnyikok, és egészen addig üresen állt, amíg Yosef Avidar kis cionista fiatalokból álló csapatával meg nem jelent a dombot. Rógtön nagy ásásba kezdtek, az építkezést egyszer megszakította egy turista is. Megkérdezte, hogy mit ásnak, betonozak, mire elmesélték neki, hogy a kibuc leendő lakói már úton vannak, és mivel a narancsföldeken fognak dolgozni szükségük lesz egy hűsölő helységre, azt építik most.

Később benépesült a kibuc. Működött a gyerekek háza, a pékség, a mosoda, mindenki tette a dolgát. Egyszer azonban a közös ebédre igyekezve Hava, akinek az volt a feladata, hogy a mosoda vezetőjeként kiterelje az ott dolgozókat az ebédlőbe és bezárja utánuk a mosoda ajtaját elfelejtette ráfordítani a kulcsot. Így Sarale a mosoda gyanútlan dolgozója visszaszaladva az ebéd után benyitott a mosodába és azt látta, hogy a mosógép el van fordítva és alóla emberek jönnek ki a föld alól. menten elájult. Miután magához térítették elmesélték neki, hogy míg ő a lentiek szlengjével élve „zsiráfként” élte nyugodt kibuci életét csak a felül lévő dolgokat látva, nem vette észre, hogy 40 kibucnyik a narancsliget helyett minden nap a mosoda alatti lejárón lemegy egy gyárba, ahol illegális tölténygyártó üzemet tartanak fenn. Sarale a képtelen történet hallatán le akart menni a gyárba. Megnézte a lengyel agrárgépekből készített rézmegmunkáló gépeket, a töltőhelységet – ami ha felrobbant volna egyszer is az egész kibucot a levegőbe repített volna gyerekestül mindenestül – , a próbalövésekre használt helységet, a ruhatisztítót (mivel nem akartak puskaporos ruhában mutatkozni) majd úgy döntött csatlakozik. Így lett a holokauszt túlélő fiatal Sarale mosodás lányból alvilági fegyvergyáros. A helyét a mosodában pedig másnaptól egy újabb zsiráf töltötte be.

A mosoda tehát fedőtörténetként szolgált a földalatti zajhoz. De mivel napi 8 órában zakatoltak a gépek a mosoda munkáját is meg kellett hosszabbítani, így Rehovotban a közeli városban gyorsan nyitottak egy mosodát, ahova a brit katonák is lelkesen vitték a ruháikat tisztíttatni, tanúbizonyságot téve arról, hogy fogalmuk sincs mi folyik a kibuc mosodája alatt.

A mosoda kijárata csak embernyire nyitható, a gépek leviteléhez pedig kellett egy nagyobb luk is. Ez a pékség alatt található, aminek nemes egyszerűséggel a kemencéje mozgatható egy sínen. Viszont a péknek is beavatottnak kellett lennie, mert a lenti helység levegőztetője pont a kemencén ment keresztül. Ezért a napja nagy részét tétlenül kellett töltenie, ámde a hajnali és esti órákban a megfelelő mennyiségű kenyeret előállítania a kibuc lakóinak. Gyanús lehetett volna az is, hogy nem elég barnák, ahhoz hogy a földeken dolgozzanak, a fénytelenség miatti megbetegedésekről nem is beszélve. Így mindenkinek minden nap 10 percet a quarztlámpa alatt kellett töltenie. Innentől egyedül az lehetett gyanús, hogy télen és nyáron is ugyanolyan színük van.

Ayalon Institut haaretz.com
Ayalon Institut
haaretz.com

A haifai kikötőben persze gyanússá vált a fegyverkészítéshez használt és importált rézlemez is. Rákérdeztek hát. Mire az átvevő szemrebbenés nélkül azt válaszolta, hogy a zsidó nők szeretik az aranyat, ez itt majdnem olyan mint az arany, csak sokkal olcsóbb. Nézzen be Yaffába ebbe és ebbe az ékszerboltba, maga is láthatja milyen kelendő. És tényleg abban a yaffai ékszerboltban voltak rézékszerek, de a szállítmány nagyobb részét továbbra is a földalatti üzembe szállították.

Egyszer a közelben vonatszerencsétlenség történt: egy brit vonat kisiklott. A kibuc biztonsági szakembere, aki a riasztásért (a piros lámpa jelzésekkel kommunikáltak) felelt remek döntést hozott: felszínre hívta a munkásokat, fehér inget adott rájuk és kiküldte a britekhez elsősegélyt nyújtani. A dolog annyira jól sikerült, hogy annyira összebarátkoztak a brittekkel, hogy azok a szokásos ellenőrzéseken túl is szívesen állítottak be sörözni nem kis riadalmat okozva ezzel a föld alatti gyárban. Így egyszer csak elkezdtek meleg sört adni. Mire a britek ezt kifogásolták, ám azt a választ kapták, hogy sajnos nem tartják hidegen a sört, de ha legközelebb szólnak mielőtt beállítanak mindenképpen behűtik a sört a kedves barátok részére. Így pöfögött tovább az illegális fegyvergyár, úgy hogy a brit katonák ruháinak zötyögése rejtette el a hangokat az arra járók elől.

Ayalon Institut jewisgiftplace.com
Ayalon Institut
jewisgiftplace.com

A gyárat bemutató kiállításban az a fantasztikus, hogy míg a narratívája nem különbözik a római romokat bemutató múzeumoktól, itt minden egyes embernek és gépkezelőnek az illusztrációja a saját igazi fényképe. Tudunk neveket, történeteket (ki vágta el a kezét, kit honnan hova helyeztek át), sőt a helyet is egy 10 évvel későbbi visszaemlékezés miatt kezdték el keresni. Es csak a 80-as években 10 éves helyreállító munka után nyitott meg a nemzeti függetlenséghez hozzájáruló illegális fegyvergyár történetét bemutató múzeum.

Hát így nyerték meg az izraeliek a függetlenségi háborút

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>